Respekt mindazoknak, akik akkor is jönnek megnézni az oldalt, ha már hetek óta semmi újdonság nincs rajta.

Ennek három oka van:

- Újabban nincs sok kedvem írni

- Baromi sok a meló

- Harmadrészt kevés a visszajelzés, szóval kicsit olyan, mintha magamnak írnék, az meg marha unalmas.

Bár Évitől van egy ígéretem arra, hogy ha túlvan a felvételin, akkor megnézi, hogy lehetne könyvet csinálni a mostani és az előző blog anyagából.

Addig is előzetesen, nézzétek meg ezt a kiváló Index cikket, ami egy rendőr és egy buszvezető remek együttműködéséből akakult ki. Avagy, így közlekedünk mi.

http://index.hu/kulfold/2012/04/13/felkenodott_a_buszra_a_vietnami_rendor/

Érdekességek a kilencedik másodpercnél feltűnő Bentley. Ebből van itt számos. Az is érdekes, hogy a busz előtt haladó másik busz vezetője nem akart segíteni a rendőrnek, véletlenül se lassított volna :) 

A sofőr egyébként ismeri a rendőröket közelről, úgy hírlik, hogy emberölésért már ült egyszer.

 

Az átmeneti világbéke állapotában leledzem. Minden megy a maga útján, az emberek kicsit meg vannak szeppenve (elküldtem az egyik kollégát) és haladnak. Nem nagyon gyorsan, de már mérhetően. A cimborám-üzlettársam-főnököm is visszajött Mo-ról, és elvileg kettő után érkeznek az új névjegykártyák is....(na erre azért majd kíváncsi leszek)

Újabban elég nagy a mozgolódás otthonról, most V. Évi van itt épp, aki nagyon tündér volt, mert amikor kezdett rajtam elhatalmasodni a paprikáscsirke-függőség, pontosabban az elvonási tünetek, akkor beállított egy rúd téliszalámival :) Ez átmenetileg megoldás.

Majd minden nap meg szoktam emlékezni a "nap mondatáról". Tegnap amikor az ominózus elbocsátás megtörtént (sokadik dolog volt már, érett rendesen) akkor a megszeppent kollégák jöttek azzal, hogy "igaz, hogy hülye, de megérdemel egy második esélyt". Ezzel elnyerték a nap mondata címet, legott ki is twitteltem, mert tegnap eléggé elfárasztottak, kompenzálni kell.

A második helyet az a designer-jelölt kapta, aki nem boldogult a tesztfeladatával, ezért fél óra után kiment, majd azt mondta, hogy "ő igazából innen 20km-re lakik, és neki nem éri meg bejönnie ilyen messziről". Nyilván egy nappal korábban, amikor leegyeztették az időpontot, akkor a téridőben közelebb volt a lakhelye, vagy gondolatban vagy csak nem tudta megoldani a feladatot, és nem akarta "elveszteni az arcát".

A dobogó harmadik helyére egy kolléga-jelölt szorult, aki jött állásinterjúra. Pár gyanús jel után meg találtam kérdezni, hogy hogyan készült erre az interjúre, mire azt találta mondani, hogy "hááát, nem nagyon készült, de neki olyan skilljei vannak, amit nagyon nehezen találok meg a piacon, tehát mindenképp őt kell felvennünk". Hát nem...de önbizalomból jó...

A mai nap meglepetése viszont a pénzkiadó automata. Jobb helyeken (mint Vietnám, ugye) az automata beszél is. A helyi nyelven is, meg angolul is. Nem nagy ördöngősség, ami ki van írva, azt mondja. Tedd be, írd be, vedd ki, köszönjük, hogy bennünket használt...kb ennyi. De az a nagyon vicces, hogy angolul beszél ugyan, de rettenetes vietnámi akcentussal :D

Itt a "Tr" az a mi "Cs" hangunknak felel meg, így lesz a "Try" szóból "csáj". Miképpen a "ch" is "cs" így a gyomor helyi akcentussal megfejelt angol változata a "sztomecs". 

Ilyeneket majd még gyűjtök. Addig végezetül egy nemrégiben felfedezett felirat egy építkezésről:

"SAFETY FIST"

avagy a biztonsági ököl oda csap ahova köll :))

Nincs sok hírem, ezért kaptok néhány képet helyette. Tomi, mostmár egy szavad se lehet!

Bocs a nagy file-okért, lusta voltam átméretezni őket.

Íme a (volt) kedvenc kávézóm. Akkor még 25.000 VND volt egy kávé, aztán nem ment az üzlet (sose láttam túl sok vendéget) és úgy gondolták, többet keresnek, ha emelnek az árakon. Így lett egy capuccino 50.000 ami már nem versenyképest (nálam)

 A tó a másik oldalról fényképezve, és az elmaradhatatlan motor :)

 Találós kérdés: Mi a furcsa az alábbi képen? A helyes megfejtők nyernek egy kávét/sört tetszés szerint.

 Mondjuk egy ilyet: Ca phe sua da. Kávé sűrített tejjel és jéggel. :)

Jó nap a mai, teli van vicces meglepetésekkel.

Az új sales koordinátor összehozott egy találkozót egy óvszerforgalmazó cég vezetőjével. Nem tudom, lesz-e belőle üzlet, de jó hangulatú beszélgetés volt. Kifelé menet kaptam ajándékba egy doboz óvszert, és külön kihangsúlyozta, hogy nagy méret. :DDDD Hiába na, Ázsia :)

Itt voltak Jocóék és hoztak egy üveg bort otthonról. Tündérek, ezúton is köszönöm! Úgy adódott, hogy személyesen nem tudtam átvenni, ezért leadták a szálloda recepcióján még tegnap. Gondoltam is magamban, hogy az egyik szállodai alkalmazottnak jó napja lesz, de hogy én nem látom a bort az is biztos. 

Megyek ma be, kérdezem a recis nőt, hogy mi a helyzet. Hát nyilván ő nem tudja. Ott nincs. Felhívja a tegnapi ügyletes kollégát, Henry-t (aki nyilván vietnámi, és mondjuk Nguyen a neve) aki persze nem érhető el éppen.

Mondom jó, hagyok itt egy névjegykártyát, ha "megtalálják" hívjanak fel. Gondoltam jobb, ha inkább visszamegyek melózni, annak több értelme van, mint Henry-re várni.

Alig telik el öt perc, csörög a telefon, hogy megvan a bor. Mondom kiváló, akkor megyek vissza. S lám, ahogy visszaérek, már adja is a recepciós nő fülig érő vigyorral a bort, amit azért nem talált, mert VALAKI BETETTE A HŰTŐBE!!!! :)

Olyan ez, mint a fegyver a színielőadásban. Ha egyszer a szinpadon van, egyszer csak történik vele valami. A Karaoke is ilyen. Itt van körülötted, körbevesz, nem tudsz elmenekülni előle. Évekig próbáltam mindenféle trükköt bevetni, de végül meg kellett adnom magam. Elveszettem a karaoke-szüzességemet.

Nekem olyan fülem van, hogy ha egy csepp eső ráesik, akkor kirügyezik. A táncban is ez van, a ritmus szent dolog, nem lépünk rá....szóval kicsit hátrányos helyzetű vagyok, kétségtelen és ehhez mértékű a motivációm is az énekléshez. Semennyi. De úgy hozta a sors, hogy Nőnap(!!!) alkalmából elmentünk a céggel ebédelni, majd karaokezni.

Persze nem indult ez egyszerűen, mert szervezési képesség alulmaradt a lelkesedéssel szemben. Magyarán kitalálta a csapat, hogy hova menjünk enni, és odamentünk. A tervezett induláshoz képest egy órával később, ami azzal járt, hogy a hely (nőnap és déli fél egy révén) teli volt, nem fértünk be. (nem, asztalt senki nem foglalt)

Ilyenkor nem az van, hogy az emberek megfogják a telefont és addig hívnak közeli éttermeket, amíg találnak egy megfelelőt ahol hely is van. Dehogy. Elindultunk motorral egy irányba, hogy majd találunk valamit...ennek ugye borítékolható a hatékonysága.

De lett etető, ettünk, természetesen ittunk is, majd mintegy 1,5 órával később kitalálták a kollégák, hogy akkor el kellene menni karaokezni. (csak bennem merült fel a kérdés, hogy biztos, hogy ezt a munkaidő közepén kell-e, de ha Rómában vagy....)

Szóval elindultunk a karaoke bárba. Motorral szintén, nem is volt messze...mindenki leparkolt, vártunk még pár emberre akik parkoltak a kocsikkal, aztán 10 perc szerencsétlen semmittevést követően elindult a banda elfele.

Kérdem, mi a répa történik. Erre az a válasz, hogy kicsi a hely, nem férünk be:)

Ostobaság lett volna megkérdezni, hogy 1, nem tudtuk ezt előre 2, mi tartott ezen 10 percig felismerni?

így vissaszálltunk a motorokra és elindultunk több részletben valamerre. Kicsit szétszakadt a társaság, többszöri telefonálás nyomán sikerült odatalálni a kb 4-5 kilométerre lévő másik bárba. (nem tudom, figyeljük-e még, hogy ezidáig mennyi időt sikerült elkúrni a semmire)

Majdan bárba fel, egymást váltották a kollégák, akik lelkesen énekelték a nemzetiségi ihletésű dalokat. Az egyik IT-s srác egyébként elveszett tehetség, komolyan állást kellene változtatnia, baromi jól énekel.

Én kialibiztem, hogy ne kelljen énekelnem, de ezt csak úgy sikerült, hogy megígértem, legközelebbre megtanulok valamit vietnámiul....:D Igazából eddig is jól megvoltam Karaoke nélkül, nem értem, mi a jó abban, hogy jól-rosszul énekelni tudó emberek egymásnak danolásznak. Én maradok a fürdőszobánál.

Elnyertem a "Mr. Deadline" becenevet. Kicsit más volt a stílusunk, sebességünk, és természetesen a kommunikációs eszköztárunk is. Számtalanszor előfordult, hogy feltettem egy eldöntentő kérdést a kollégáimnak. Igen vagy nem? Ennyi.

Erre a válasz egy fél órás körmondat volt. Ezek végighallgatásához, és a megfelelő információ kiszűréséhez igen sok türelem kell. Meg idő, de az most nincs, mert el kellene indulni az egyik új szolgáltatással, amihez nagy reményeket fűz a tulaj.

Mivel a türelem sok energiát igényel, új szórakozást találtam magamnak. Nem szép, de roppant szórakoztató. Szivatom a kollégáimat. Na nem nagyon, és nem úgy hogy nekik nagyon rossz legyen, de azért be kell vallanom, hogy egyszerűen a gonoszkodás vezérel.

Ülünk egy mebeszélésen, és -számukra- váratlanul mondok egy-egy jó előre begyakorolt, nem alapvető mondatot vietnámiul.

Mondjuk olyat, hogy "szar az idő" vagy "igen, első a biztonság". Ezen aztán kellően elképednek, mert én ugye hivatalosan - és a gyakorlatban - nem beszélek vietnámiul. Szóval ez remek szórakozás, mert nem tudják, hogy hányadán is álljanak velem.

Ezzel helyreállni érzem a világ rendjét, és ha ők azzal fárasztanak, hogy nem a kérdésre válaszolnak, akkor legalább ezen a módon tudok egy kicsit törleszteni.

Most újabb kihívásom van a hétvégére. Üzleti tervet írok, és minden szükséges pénzügyi kimutatás, mérleg, eredménylevezetés, cash-flow vietnámiul van. Feltett szándékom, hogy ezeknek a szakkifejezéseit megtanulom vietnámiul, mert most a főkönyvelőn van a sor....sok van a rovásán ;)

És ha nem vigyázok így még a végén tényleg megtanulom a nyelvet egyszer csak.

Kb 10 éve hallottam először, hogy Kína elég nagy ahhoz, hogy mindenre legyen példa, és természetesen az ellenkezőjére is. Akkor ezt értettem is meg nem is, de inkább amolyan keletieskedő okoskodásnak gondoltam. Aztán amikor Ázsiába hozott a jósors, akkor kezdtem megérteni a fenti állítás igazát.

Az ember az első időkben rácsodálkozik a különbségekre. Ki-ki vérmérséklete, rugalmassága és nyitottsága, na meg türelme alapján reagálja le a történéseket. Én például türelemből nagyon sokat tanultam az elmúlt pár évben. Szóval az ember elvan azzal, hogy "jé, ez se olyan, mint otthon". Például a horgászat. Mert amit itt művelnek ezen a címen, azt nálunk otthon büntetik. Nem csalival, meg úszóval oldják meg a halfogást, hanem "gereblyéznek".

Ez abból áll, hogy áll a víz mellett (vagy a vízben, ahogy a mellékelt ábra mutatja) a fickó, és van egy bambuszbotja, meg valami zsinórja feltekerve valami alkalmatosságra. A madzag végén meg ólom van, vagy valami nehezék amiből kampók lógnak ki. Ezt aztán behajítják a vízbe és erős oldalsó rángató mozdulatokkal kihúzkodják a vízből a fenti kampós valamit abban a reményben, hogy majd beleakad valami halba.

Először elég ilyesztő, amikor az ember elmegy motorral egy pár ilyen ember mellett, mert nem lehet tudni, hogy éppen nem akkor dobja-e a jóember a kampós szerszámját.

Aztán az ember szépen lassan megszokja, és ez lesz a normális. Ma viszont olyat láttam az ablakból, amin egészen elképedtem. Egy fikcó ült egy rendes horgászbottal a tó partján, és HORGÁSZOTT. Arra lettem figyelmes, hogy az úszót állítgatja. Egészen zavarbaejtő volt, hogy számunkra normális módon akart halat fogni :)

Ime két kép annak a tónak az öbléről amiről fentebb szó volt. Egyébként mind a két képen rajta van a ház ahol dolgozom. Az időjárás meg pont ilyen, mint a szürkébbik képen. Úgy értem, hogy azóta hogy itt vagyok. Már volt 4 napsütéses nap idén. Szívderítő :)

Kaptam némi visszajelzést arról, hogy vannak olyan elvetemültek akik olvassák ezt a blogot. Nincs jobb dolgotok?

Tessék kimenni a tavaszba. Vagy mi van épp otthon.

De jól tettétek, hogy szóltatok, mert így van kedvem írni. Ha csak írok bele a vakvilágba az nem annyira interkatív.

Egyébként semmi egetrengető nem történt az utóbbi három hétben. Dolgos hétköznapok, az itteni meló alakul.....a viet kollégáktól (hülye vagyok, másmilyen nincs is csak viet) elnyertem a "Mr. Deadline" becenevet....kicsit nehezen tart némelyiknek felpörögni, de azért vannak részsikereim. Egyikre-másikra szinte már büszke vagyok. Vagy azért mert eleve jó szemmel válogattuk, és vettük fel, vagy azért mert kihajtottuk belőle az eredményt. Tudtátok, hogy én egy kedves diktátor vagyok? 

Itt volt Ákos és Zsófi otthonról. Hoztak egy kis színt a hanoi szürkeségbe. Bedobtam őket a mélyvízbe, volt utcán evés, motorozás, megnéztük hol lakott Ho Chi Minh...

Úgy volt, hogy március közepén jön egy nagyobb csapat....15-20 fő is volt tán...aztán végül csak a legelszántabbak maradtak...respekt :)

Aki meg most nem tud jönni, azt szeretettel várom később. Ne feledjétek, az "első motorozás jogát" továbbra is fenntartom :)

Most el, a Világbéke legyen veletek.

bréking news: elmentem végre edzésre :)

Nade, amiért most írok az nem ez. Sokkal inkább azt szeretném megmutatni, hogy Vietnám a lehetőségek országa. Itt minden megtörténhet, és meg is történik :)

Azt eddig is tudtam, hogy itt a hadsereg tevékenysége nem csak a hon védelmére korlátozódik. Vannak a hadseregnek vállalkozásai, úgymint bank, ingatlanfejlesztés, szállodák.

Ez önmagában megér egy bejegyzést de azt majd a másik unalmasabb szakmai blogban.

De vannak televízióműsorok, ahol mindenki, de MINDENKI katona. Vagy legalábbis egyenruhás. De nem ám honvédelmi ismereteket tanítanak, avagy "hogyan ismerjük fel a nelopózó elenséget". Fenéket, konkrét szórakoztató műsorok, ének, zene tánc.

Mint mondtam mindenki katona. A műsorvezetők is, egy szép fiatal lány egyenruhában, és egy jósvádájú srác. Gondolom ők így védik a hazát.

Persze a közönség is katonákból áll, kivezényelték őket, vagy esetleg jutalomból. Az ő dolguk az, hogy örüljenek és tapsoljanak. Természetesen egyszerre, mert egy katona nyilván nem csinál csak úgy össze-vissza semmit. Fejük felett a kéz, százszámra persze, és egyszerre tapsolnak. Csak semmi spontaneitás. 

A fellépők is egyenruhások. Amikor valami mozgalmi táncos-énekes történetet adnak elő, valami hazafiasat, az nem meglepő.

De az, amikor egy csapat vietnámi katon hip-hop és break tánc előadást tart, tapsol nekik pár száz katona, köztük magas rangú katonatisztek, akik koruk alapján még harcoltak az amerikaiak ellen(is)m az azért már meglepő.

Mondom, hogy itt minden megtörténhet.

Itt Délkelet-Ázsiában az ember akarva akaratlanul is szimbiózisban él bizonyos állatokkal. Én például a hangyákkal alkotok közös ökoszisztémát. Annyira sikerült elmerülnöm a tanulmányozásukban, hogy a legújabb felfedezésemmel bizonyára esélyes leszek a következő Nobel-díjra is.

Azt fedeztem fel ugyanis, hogy a hangyák képesek teleportálni.

Nyilván, ha az embernek van egy kis természettudományos háttere, igyekszik az ilyen állításait hitelt érdemlően, kísérletekkel bizonyítani.

A jelenség amelyből a fenti tézist levezettem a maga egyszerűségében roppant meglepő. Hangyák úsztak a kávémban. Reggel. Az első kávémban. Amikor az ember próbál észhez térni, az első kávé szent. Maga a megváltás, ami ahhoz segít hozzá egy szürke hétköznapon, hogy meglegyen legalább az illúziója annak, hogy lesz elég energia, lelkesedés és motiváció ahhoz, hogy az élet apróbb-nagyobb kihívásaival egyáltalán szembenézzen az ember. Nem, megoldásról még szó nincs, egy kávé a (mások számára) normális üzemi sebesség eléréséhez kell. A problémamegoldás kulcs a második, vagy a harmadik kávé. Tehát ha valaki, vagy valami belerondít ebbe a reggeli intim együttlétbe, ebbe a bensőséges kapcsolatba ami köztem és a reggeli kávém között bimbózik, az az egész napomat hazavágja. 

És akkor ott voltak a hangyák.

Mint mondtam, itt az ember szimbiózisban él bizonyos állatokkal. Ezért, némi rutinnal az ember kipöcköli a söréből a legyet, rá se ránt bizonyos ablakon berepülő, egyébként mindent túlélni képes szárnyas lényekre (csótány), avagy kikanalazza a hangyát a kávéból.

Ha ez egy egyszeri esemény, nem is érdemes említésre. De akkor másnap megint. Nem mutattak életjelet szerencsétlen jószágok.

Elkezdtem sorra venni, honnan jöhettek.

1, a vízből nem, látszott volna ha benne vannak

2, a pohárban alapvetően nem tárolok hangyát, és meg is néztem előtte, hogy élőállat-mentes-e a pohár

így arra a következtetésre jutottam, hogy a 3in1 kávéban vannak benne a fenevadak. De hogy lehet ez? Bemásznak? A légmentesen zárt zacskóba? Biztosan van rajta egy rés, ahol a szerencsétlen párák bemásznak.

Ennek a feltételezésnek a cáfolatára,kísérletet végeztem.

Tételezzük fel, hogy lyuk van a zacskón. Továbbá fogadjuk el axiómaként, hogy a vízmolekula kisebb, mint a hangya.

Namost ezekkel felvértezve, jogosan feltételezzük, hogy ha egy pohár vízbe zacskóstul beletesszük a nemzetközi szinten ismert (világmárka) 3in1 kávéját, akkor a likon a víz bemegy, feloldódik némi kávé, majd mindenféle kényszeráramoltatási tevékenység (rázás) után a víz kijön, és ennek eredményeként a víz elszíneződik. Vagyis így elvben bizonyítást nyer, hogy lyuk van a zacskón.

Csalódnom kellett, a víz kristálytiszta maradt. Egy mérés nem mérés, ezt minden vegyész tudja, ezért kontroll kísérletet végeztem. Az eredmény nem változott. Nincs lyuk.

Ezzel kénytelen voltam más magyarázat után nézni. és arra a következtetésre jutottam, hogy vagy egy aljas vudu mágia áldozata lettem, avagy a hangyák a mai fizikai tudást meghazudtoló módon képesek a teleportációra, és/vagy csoportos öngyilkosság vágyától hajtva az én kávémat választják átmeneti nyugvóhelynek, az új inkarnációjukig.

Más megoldás nincs. Illetve egy még van. Hogy a fent meg nem nevezett világmárka gyárából úgy kerülnek ki a 3in1 zacskók, hogy a derék jószágok már holt állapotukban benne vannak. De ebbe nem akarok belegondolni. Sokkal jobb érzés az az illúzió, hogy a hangyák teleportálnak.

Időjárásjelentés: a napi csúcshőmérséklet megközelíti végre a kellemes szintet. Már nem kell kesztyű a motorozáshoz.

Az én hőmérsékletem is tartósan 37 fok alá csökkent. Ez az utóbbi 7-10 nap után nem rossz. Elkapott valami nyavalya, de már csak a köhögés emlékeztet rá.

Közeleg a Holdújév, és feje tetején az egész város. Azt majd egyszer összeírom, hogy ilyenkor mi mindent kell enni/tenni, venni-vinni, de most talán csak annyit, hogy idén én leszek a szerencsehozó.

Merthogy a kígyó évében születtem. Most viszont a sárkány éve jön. És egy ház/család/lakás egész éves szerencséjét meghatározza, hogy ki az első látogató. Pontosabban az adott év alapján, a ház fejének születési adatai alapján, meg az első látogató születési ideje alapján kiókumlálják, hogy az illető mehet-e vagy nem. Mivel a vietek nem egy buta nép, ezért okosan eleve olyan embert hívnak, aki a fenti bonyolult összefüggésrendszerben a legjobb opció. Most jan 23 után éjfél után én leszek a Mikulás, illetve a fent említett első vendég. Erre azért kíváncsi leszek. 

Tegye fel a kezét aki tudta, hogy Vietnámban picsa hideg is tud lenni. Persze nem délen, ott most is 30 fok van. Na de itt északon? 10 fok. Legalábbis ilyenkor este-éjjel.

Tudom, az elvileg barátságos-kellemes koratavaszi idő. Otthon. Itt ugyanis télen is nagy a páratartalom, ezért a hideget az ember belülről, a csontjaiból érzi. Amíg az ember otthon vidáman felöltözik, itt ez csak részben segít, mert a hideg nyirkos levegő mindent átjár.

A házakat is, mert se fűtés, se szigetelés. A légkondit lehet főtésre állítani, de az is csak átmeneti megoldás, mert attól még a falak nem melegszenek át.

Szél is van, az se segíts sokat.

Egy ismerős kis magyar csapat január elején indult délről Ho Chi Minh Városból (HCMC) felfelé, hogy majd apránként feljönnek Hanoiba, és elmennek megnézni a Ha Long öböl (UNESCO világörökség) szépségeit. Közép-Vietmámban feladták, mondván hogy ha ilyen tré az idő, akkor nem mennek tovább. Inkább átmennek Laoszba, ott jó az idő. És ahol ők meggondolták magukat, az innen egy órányira van. Repülővel.

Szóval hideg van, és megfáztam, de legalábbis köhögök. Motorozni muszáj, így aztán a rendes ilyenkor szokásos téli ruházatomban motorozok. Póló, ing, pulóver, dzseki, sál, kesztyű, fejen bukósisak, zárt cipő, farmer. Ebben nincs semmi rendkívüli.

Az viszont nem teljesen normális (nekünk) amit ma láttam. Csinos, 18-20 év körüli lányka, repeszt motorral. Ruházata: Pizsama (az itt kvázi normális nappali utcai(!) viselet), kosztumfelső, egyik keze a zsebében, fején semmi még sisak se, lábán vietnámi papucs, amúgy mezítláb.

A látványtól megfagyott az ereimben a hidegvér.

Megvolt a nap meglepetése. Keresünk asszisztenst/office managert, ez egy kimondottan junior pozíció. Kritérium, egyebek mellett hogy beszéljen jól angolul, és nyilván vietnámi nyelven. Erre, jelentkezik egy 42 éves sales manager fickó aki történetesen filippin, és köze nincs Vietnámhoz. Ez idáig rendben van, benézte. Van ilyen. De olyan dolgot láttam az önéletrajzában, amit még sehol korábban.

Egyszer pályáztam valami angliai állásra, ahonnan azzal küldték vissza a CV-met, hogy benne van mikor születtem, és ez őket nem érdekli, vegyem ki, mert diszkriminációra adhat okot, és az milyen már.

Namost filippin barátunk CV-jében, még az is benne van, hogy milyen magas és mennyi a súlya. :)

2008-ban egyszer már Hanoiba hozott az élet. Ezt akkor el is kezdtem dokumentálni, de aztán abbamaradt. Ennek nyomai felfedezhetők itt: http://hanoi.blogter.hu/

Most megint ez a helyzet, és a jelek pillanatnyilag azt mutatják, hogy hosszabb időt fogok itt tölteni. Erről fog szólni a blog. Kezdjünk is bele.

Az ideút rendben volt, a repülőn összehaverkodtam egy  magyar lánnyal, épp Siagonba tartott, eljött körülnézni Délkelet-Ázsiába, miközben PhD-t csinál a Műegyetemen. Ügyes.

A mögöttünk ülők egy 5-6 fős 40 magyar pasikból álló "delegáció", akik egyértelműen kurvázni jöttek. Összefutottam velük Doha-ban is az átszállásnál, sajnos Hanoiba jöttek, így a csomagfelvételnél is. Ők is tudták, hogy magyar vagyok, és is tudtam, hogy ők azok, nem erőltettem a kapcsolatfelvételt. Ők se :)

A Qatarnak, úgy fest sokkal több pénzt hoz Saigon, mint Hanoi, ott csak 1,5 óra az átszállás, így a magyar lánnyal ittunk egy kólát/vizet éjfélkor, megünneplendő az új évet, aztán ő ment is tovább, én meg vártam.  Így aztán egy jó 8 órás netezés, konnektorkeresés, padon alvás lett a folytatás. Na jó, körülnéztem a Duty free-ben, megnéztem a híres qatar-i lottó eheti(!) nyereményeit. 100-150 dollárért vesz az ember egy szelvényt és luxuskocsit nyerhet. Most épp egy Lotus meg egy Bentley volt kirakva.  Tulképp Mo-n kevesebb pénzből többet lehet nyerni, de hacsak nem naponta bontják ki a ládákat, akkor 1:a párszázhoz a nyerési arány.....akar valaki egy Bentley-t?

Szóval nagy nehezen újra gépre kerültem, rutinosan már a jegyvásárlásnál foglaltam előre helyet, így szokás szerint az ablaknál ültem. Mellettem nagydarab kopasz, kövér 50-es szexturista. Mondanom sem kell, hogy Bangkokban megáll a gép, mielőtt Hanoiba menne.

A gépen "összefutottam" egy ismerős vietnámi lánnyal. Bangkokban meg a csomagokra várva beszélgettünk egy kicsit. Át akartunk ülni egymás mellé, de majdnem végig fullra volt bookolva a gép. Ezek a qatariak tudnak valamit.   Este fél 10 felé érkeztünk meg Hanoiba, ami 25 óra utazást jelent. Eléggé el voltam fáradva. Így más már hál Istennek nem maradt, csak "hazamenni".

Lett közben motorom. Egy öreg Honda Wave. 125 köbcentis, és olyan állapotban van, hogy ezt legalább nem akarják ellopni. Kibéreltem két hónapra. Azért szeretem nagyon ezt a típust, mert ilyenen tanultam itt motorozni 2008-ban :) Csak egy baj van vele, hogy újabban több etanolt kevernek a benzinbe, és ez a típus hajlamos az "öngyulladásra"....magyarán kigyullad a motor és leég.

Emellett baromi hideg van. Hanoi nem jó hely télen, mert 8-10 fok van ilyenkor, nyirkos hideg, áthatol a mindenen. Sál, sapka, kesztyű alapfelszerelés a motorozáshoz. Az mondjuk vicces, hogy sokan ilyenkor is mezítláb vezetnek, egy szál papucsban. Pufikabát és mezítláb :)

Fűtés persze nincs a házakban, max a légkondit lehet fűtésre állítani, de az elég halvány, és persze szigetelés sincs, mert egyébként minek. Így aztán ezt a pár hetet ki kell bekkelni, aztán február elejétől már jobb lesz egy fokkal.